Bevezetés a Web3 világába
A centralizáció segített abban, hogy emberek milliárdjai használják az internetet, és megalapozta annak stabil, robosztus infrastruktúráját. Eközben néhány centralizált entitás tartja a kezében az internet nagy részét, és egyoldalúan eldönti, hogy mit szabad és mit nem.
A Web3 a válasz erre a dilemmára. Ahelyett, hogy a web nagy technológiai cégek monopóliuma lenne, a web3 lényege a decentralizáció, így a felhasználók építik, működtetik és birtokolják. A Web3 az egyének kezébe helyezi a hatalmat a cégek helyett. Mielőtt mélyebben elmerülünk a Web3 világában, nézzük meg, hogyan jutottunk el idáig.
A web korai változatai
A legtöbben azt képzelik, hogy az internet egy folyamatos pillére a modern életnek – feltalálták és azóta létezik. Azonban a jelenlegi formája eléggé más, mint amit korábban elképzeltek. A web rövid történetében különböztessünk meg két időszakot: web 1.0 és web 2.0.
Web 1.0: csak olvasás (1990–2004)
1989-ben Genovában a CERN intézetében Tim Berners-Lee olyan protokollokon dolgozott, amelyek a web alapjaivá váltak. Mi volt az ő ötlete? Nyitott, decentralizált protokollok, melyek a világ egészén lehetővé teszik az információmegosztást.
Berners-Lee alkotásának kezdeti értelmezése, melyet most web 1.0-ként ismerünk, nagyjából 1990 és 2004 között készült. A web 1.0 főleg statikus weboldalakból állt, melyeket cégek birtokoltak, szinte semmi interakció a felhasználók között – néha készítettek tartalmat –, ezért úgy ismert mint a „csak olvasási” időszak.
Web 2.0: olvasás-írás (2004 – mostanáig)
A web 2.0 periódus 2004-ben indult, amikor megjelentek a közösségimédia-oldalak. A csak olvasás helyett kialakul az olvasás-írás kultúrája. Ahelyett, hogy a cégek adnának a felhasználónak tartalmat, olyan platformok keletkeztek, ahol a felhasználók adnak tartalmat és egymással lépnek interakcióba. Ahogy egyre több ember kezdte el használni, a cégek egy maroknyi csoportja aránytalanul nagy részét kezdte el kontrollálni a forgalomnak és a keletkező értéknek. A web 2.0 révén megszületett a reklámalapú bevételi modell. Miközben a felhasználók tartalmat készítenek, az nincs az ő birtokukban és nem is részesednek annak bevételéből.
Web 3.0: olvasás-írás-tulajdonlás
A web3 kifejezést az Ethereum társalapítója, Gavin Wood találta ki, röviddel az Ethereum 2014-es elindítása után. Gavin megfogalmazta azt a problémát, amit számos korai kriptobevezető érzett: a web túl sok bizalmat követel. Tehát a mai internet azon alapszik, hogy a felhasználó néhány vállalatra bízza, hogy azok a közösség érdeke szerint működjenek.
Mi az a Web3?
A Web3 egy magával ragadó szóvá vált, amelyet minden olyanra értünk, ami újjá és jobbá teszi az internetet. A Web3 blokkláncokat, kriptovalutákat és nem helyettesíthető tokeneket (NFT) használ, hogy visszaadja a felhasználónak a tulajdonjogot. Egy 2020-as Twitter-bejegyzés(opens in a new tab) foglalta össze a legjobban: a web1 csak olvasás volt, a web2-nél az olvasásé és írásé a főszerep, a web3 az olvasás-írás-tulajdonlás világa lesz.
A Web3 központi elképzelései
Habár nehéz lenne egy pontos definíciót adni a Web3-ról, néhány központi elv irányítja a megalkotását.
- A Web3 decentralizált: ahelyett, hogy nagy részét központi entitások uralnák és birtokolnák, a tulajdonlást elosztja az építői és felhasználói között.
- A Web3 engedélymentes: mindenkinek azonos joga van részt venni benne és senkit sem zárnak ki.
- A Web3 saját fizetési móddal bír: kriptovalutát használ a költésre és az online pénzküldésre ahelyett, hogy a bankok és fizetési szolgáltatások idejétmúlt infrastruktúráját használná.
- A Web3 nem igényel bizalmat: ösztönzők és gazdasági mechanizmusok révén működik, nem pedig megbízott harmadik feleken alapul.
Miért fontos a Web3?
Habár a Web3 lenyűgöző vonásai nem különülnek el ennyire és nem is tömörülnek egyértelmű kategóriákba, az egyszerűség kedvéért megpróbáljuk azokat külön bemutatni.
Tulajdonlás
A Web3 sosem látott módon ad a felhasználóknak képességet arra, hogy digitális eszközeiket saját maguk birtokolják. Tegyük fel, hogy Ön egy web2-es játékot játszik. Ha egy játékon belüli tételt megvásárol, akkor az közvetlenül a profiljához kapcsolódik. De ha a játék készítői törlik ezt a profilt, akkor elveszíti azokat a tételeket. Ha pedig nem játszik tovább, akkor elveszíti az értéket, amit azokba a tételekbe fektetett.
A Web3 közvetlen tulajdonjogot ad révén. Senki, még a játék készítői sem tudják elvenni ezt a jogot. Ha abbahagyja a játékot, akkor el tudja adni, kereskedni tud azokkal a nyitott piacokon és visszaszerezni az értékét.
Cenzúraálló kialakítás
A platformok és a tartalomkészítők közötti hatalmi dinamika rettentő egyensúlytalan.
Az OnlyFans oldal felnőtt tartalmat gyárt több mint 1 millió tartalomkészítővel, akik ebből szerzik jövedelmüket. 2021-ben a vezetés megtiltotta a túlzottan nyílt tartalmakat. Az alkotók felháborodtak, hogy az általuk felfutatott platform megfosztja őket a jövedelmüktől. Emiatt a döntést visszavonták. Ez is megmutatja a web2 fő problémáját: ha egy platformot el kell hagyjon egy alkotó, akkor elveszíti a reputációját és a követőit, amelyeket összegyűjtött.
A Web3-ban az adat a blokkláncon él. Amikor valaki elhagyja a platformot, magával viheti a reputációját, akár egy másik felületre is, ami jobban megfelel az értékeinek.
A web2-nél az alkotóknak meg kell bízni a platformban, hogy nem változtatja meg a szabályokat, ugyanakkor a Web3 alapvonása a cenzúrának való ellenállás.
Decentralizált autonóm szervezetek (DAO-k)
Az adatok feletti tulajdonjog mellett a web3 a platformot is birtokolni lehet, mint egy gyűjthető dolgot, olyan tokenek révén, melyek egy cégben való részesedésként működnek. A DAO segít koordinálni a platform decentralizált tulajdonlását és döntéseket hozni a jövőt illetően.
A DAO-kat technikailag úgy határozzák meg, mint megállapodás szerinti , amelyek automatizálják a decentralizált döntéshozatalt egy erőforráskészlet (token) felett. A tokennel rendelkező felhasználók szavaznak, hogy hogyan költsék el a forrásokat, a programkód pedig automatikusan végrehajtja azt.
Ugyanakkor számos Web3-közösséget is DAO-ként definiálnak. Ezek a közösségek más-más szintű decentralizációval és automatizációval rendelkeznek. Jelenleg még vizsgáljuk, hogy mi is az a DAO és hova fejlődik a jövőben.
Identitás
Hagyományos módon minden platformra egy külön profilt kell létrehozni. Például Ön külön Twitter-, YouTube- és Reddit-profillal is rendelkezik. Meg szeretné változtatni a nevét vagy a képét? Minden egyes eszközön meg kell tennie. Használhat közösségimédia-alapú azonosítást néhány esetben, ez viszont visszamutat a korábbi témára, a cenzúrára. Ezek a platformok egyetlen kattintással kizárhatják Önt a teljes közösségi életéből. Ami még rosszabb, hogy ezek a platformok személyes azonosítókat kérnek el a profil létrehozásához.
A Web3 megoldja ezeket a problémákat azáltal, hogy lehetővé teszi digitális személyazonosságának vezérlését Ethereum-címmel és profillal. Az Ethereum-cím használata egyszerre biztosít hozzáférést az összes platformhoz, ami biztonságos, ellenáll a cenzúrának és anonim.
Saját fizetési rendszer
A web2 fizetési infrastruktúra a bankokra és fizetési szolgáltatókra támaszkodik, kizárva azokat, akik nem rendelkeznek bankszámlával, vagy éppen nem olyan országban élnek. A Web3 tokeneket használ, mint amilyen az , hogy közvetlen módon tudjon pénzt küldeni, és nem kell hozzá harmadik fél.
Többet az ETH-rőlWeb3 korlátok
A Web3 számos előnye mellett még mindig vannak korlátok, amit az ökoszisztémának kezelnie kell, hogy virágozni tudjon.
Hozzáférhetőség
Az olyan fontos Web3-funkciók, mint a bejelentkezés az Ethereummal, már mindenki számára elérhetők ingyenesen. A tranzakciók költsége viszont még mindig sokakat kizár. A Web3-at a magas tranzakciós díjai miatt kevésbé tudják a szegényebb, fejlődő országok használni. Az Ethereumon ezeket a kihívásokat az ütemterv és a oldják meg. A technológia készen áll, az L2-n még magasabb felhasználási számot kell elérni ahhoz, hogy mindenkinek elérhető legyen a Web3.
Felhasználói tapasztalat
A Web3 használatának jelenleg túl nagy a technikai akadálya. A felhasználóknak meg kell érteni a biztonsági konszerneket, komplex technikai dokumentációkat, illetve nehézkes felhasználó felületeken kell navigálniuk. A tárcaszolgáltatók egyértelműen dolgoznak ennek megoldásán, de még ennél is több fejlesztésre van szükség a Web3 tömeges használatához.
Oktatás
A Web3 új paradigmákat vezet be, melynek következtében más mentális modelleket kell elsajátítani, mint a web2 esetében. A web1 idején hasonló oktatás vette kezdetét az 1990-es években; a támogatók új oktatási technikákat használtak a nagy közönség tájékoztatására az egyszerű metaforák használatától (információs sztráda, böngészés, szörfölés) kezdve a tévés programokig(opens in a new tab). A Web3 nem bonyolultabb ennél, csak más. A web2-felhasználók tájékoztatása ezekről a Web3-as paradigmákról elengedhetetlen a sikerhez.
Az Ethereum.org a Fordítói program révén járul hozzá a Web3-oktatáshoz, hogy az Ethereum főbb tartalmai minél több nyelven elérhetők legyenek.
Centralizált infrastruktúra
A Web3-ökoszisztéma fiatal és gyorsan fejlődik. Ennek következtében főleg centralizált infrastruktúrákon alapszik (GitHub, Twitter, Discord, etc.). Számos Web3-vállalat dolgozik azon, hogy ezt a hiányt betöltse, de a minőségi, megbízható infrastruktúra kiépítése időbe telik.
Egy decentralizált jövő
A Web3 egy fiatal és gyorsan fejlődő ökoszisztéma. Gavin Wood 2014-ben alkotta ezt a nevet, de számtalan elképzelés csak mostanában tudott valósággá válni. Jelentős növekedés tapasztalható a kriptovaluta, az L2 skálázási megoldások, az új irányítási formák és a digitális személyazonosság forradalmi újításainak világában.
Ez még csak a kezdete annak, hogy az internet jobbá váljon a Web3-mal, és ahogy az alapot nyújtó infrastruktúra fejlődik, a web jövője igen bíztatónak tűnik.
Hogyan lehet részt venni
- Tárca szerzése
- Találjon egy közösséget
- Fedezze fel a Web3-alkalmazásokat
- DAO-hoz csatlakozás
- Építsen a Web3-ra
További olvasnivaló
A Web3 nincs szigorúan definiálva. A közösségek különböző résztvevői más-más perspektívával bírnak. Néhány ezek közül:
- Mi az a Web3? Áttekintés a jövő decentralizált internetéről(opens in a new tab) – Nader Dabit
- A Web3 értelmezése(opens in a new tab) – Josh Stark
- Miért számít a Web3(opens in a new tab) — Chris Dixon
- Miért fontos a decentralizáció(opens in a new tab) – Chris Dixon
- A Web3 világa(opens in a new tab) – a16z
- A Web3 vita(opens in a new tab) – Packy McCormick